.

VÁRMEZŐI GOMBÁSZTÁBOR - 2012

 

  A marosvásárhelyi Málnássy László Gombászegyesület hagyományos, 3 napos tanulmányi táborát 2012-ben a Nyárád felső szakaszán fekvő Vármezőben szervezte október 5-7 között, abban a reményben, hogy a nyári-koraőszi szárazság nem érezteti annyira hatását ezen a vidéken és ebben az időközben. Előzetes felmérések alapján így sem lehetett számítani gazdag gombazsákmányra, viszont a 18 résztvevő közül többen már pénteken bizakodva indultak a gombák felkutatására. A kosarakban szépen gyűltek a gombafajok, a vártnál szebb eredménnyel, és így már szombat reggel 37 azonosított, felcimkézett faj került a halcsárda előtt felállított sátorban rendezett kiállításra.

  A következő nap autókkal indult el a csapat a Nyárád mentén az 1000 m feletti erdők, legelők átkutatására. Már induláskor találkoztak az EKE egyik csoportjával, akik  ugyanazt az útirányt választották, mint a gombászok. Öröm volt a találkozás, de az volt a hátránya, hogy a fürgébben haladó EKÉsek sok gombát leszedtek azok elől, akiknek kizárólagos céljuk a gombagyűjtés volt. Így is szép eredménnyel tért vissza a gombászcsapat.  A fáradt, kiéhezett gyűjtőket Bélfenyéri Gábor házigazdánk udvarán már várta az ízletes, forró bográcsgulyás, aminek elfogyasztása után igencsak sok munkája akadt annak az 5 gombaszakértőnek, akik a fajok meghatározásával foglalkoztak.Ennek eredménye képpen 73-ra növekedett a kiállított gombák száma. Volt amin csodálkozzanak az érdeklődők, akiket a kiállitás felvilágyázói magyarázatokkal, hasznos tanácsokkal láttak el. Ezen kívül külön érdekesség volt a halcsárdában felállított gombafotó kiállítás. Itt Bélfenyéri Gábor gyönyörű fényképeit csodálhatták meg a pisztrángvacsorára érkező vendégek.

  Vasárnapra sem lankadt a táborban résztvevők kedve. Újabb felfedezésre indult a csapat, aminek eredményeképpen többen teli kosárral tértek vissza, és még 13 új gombafaj került a kiállítóasztalra, ősszesen 86 faj. Ebből 44 ehető, 11 mérgező és 31 étkezésre alkalmatlan gombafaj. Erre a szép eredményre még a legoptimistább gombászok sem számítottak. Külön elégtétel, hogy kiállításainkat nagyon sok érdeklődő tekintette meg, helybeliek, más helységekből, városokból, más országokból érkező vendégek, akiknek nagy meglepetésére szolgált ez a kezdeményezés, többen fotóztak, és nem hiányzott a dicséretek áradata sem. A vasárnapi kiértékelő gyűlésen  elégtétellel és örömmel nyugtáztuk a tábor eredményeit. Köszönetet mondtunk Maros Megye Tanácsának az anyagi támogatásért, vendéglátóinknak önzetlen fáradtságukért, a jó Istennek azért, hogy gyönyörű idővel, bő gombazsákmánnyal járult hozzá a rendezvény sikeréhez és nem utolsó sorban gombásztársainknak, akik fáradtságot nem ismerve ,,dolgoztak”.

 

                                                                            Málnási András  MLG elnök